Öreg-kő sziklamászó hely
A sziklát több mint száz éve másszák, az 1913-ban kiadott Hefty-Vigyázó –kalauz már említést tesz róla, Benedek István pedig a Csineva című regényében írja le a nagy sziklafal talán első megmászását.
1993-ban két helyi fiatal, Vigh Erik és Kosztin Arnold itt kezdett el ismerkedni a sziklamászás alapjaival. Ekkor már csak néhány rozsdásodó szög jelezte a hely hatvanas évek végi aktív mászó időszakát, a falakat körülvevő bozót pedig azt, hogy ez le is zárulhatott a nyolcvanas évek elején. Ahogy nőtt a két fiatal mászó tapasztalata és tudása, úgy nőtt az utak száma is. Az első 22 klasszikusnak számító út 1994-ben született meg a fő falakon. Az utak száma a variánsokkal együtt mára már meghaladja a kétszázat, köszönhető Kovács Tamás, Kovács Attila, Kosztin Arnold elkötelezett munkájának.
A falak felületének, formagazdagságának, dőlésszögének, nehézségének változatossága okán a kezdő mászóktól a sportmászókig mindenkinek feledhetetlen élmény itt a mászás. A kaland kedvelőit a Hátsó-fal közepén vezető 4 kötélhosszas traverz várja.
Bár a kőzet nagyrészt stabil, de a falak elhelyezkedése folytán, ha nagyobb létszámú mászó mozog az adott helyen, fokozott a kőhullás veszélye. Sisak viselése erősen ajánlott.
A hely teljes egészében tájvédelmi körzet. Sziklamászó tevékenység végzéséhez a területi természetvédelmi hatóság engedélye szükséges, illetve az engedélyt megkérő szervezet által kiadott hegymászó igazolvány.
Érdekes információk: Facebook-/- Bajóti Öreg-kő sziklamászó hely
Megközelítés:
Bajótról gyalog a kék barlang jelzésen 30 perc. Autóval a Millenniumi téren át követve a kihelyezett Öreg-kő táblákat, parkolás a kövezett út végén. Innét 10-15 perc séta az első falakig.
Mászásra alkalmas sziklarészek:
Bánya udvar
Itt látható leginkább, hogy a helyet kő kitermelésére használták valaha. A legnagyobb egybefüggő falmagasság 60 méter. A törékeny kőzet kiszámíthatatlansága miatt, egyenlőre kiaknázatlanok a lehetőségek.
Nagy tábla
Bánya udvar és a Liliom-fal közti nagy térségben 20-55 méter hosszú utakon, néhány technikás nehéz felszökéstől eltekintve a táblamászás örömeinek hódolhatunk. A kőzet oldott repedésekben, természetes köztesekben gazdag, kevés a mesterségesen elhelyezett biztosítási pont. Néhány heveder, ék, friend sor ajánlott. Utak tetején és ahol szükséges, az utak közepén is ragasztott standok.
Liliom-fal
Nagy-faltól balra eső falrész. Az alsó tetőáthajláson keresztül fel a tábla és párkányrendszeren a nagy párkányig. Közel 50 méteres falon nagyszerű lehetőség nyílik a kezdők oktatására, haladó mászók pedig élvezhetik a hosszabb utakat. Nittek, csak a hagyományos eszközökkel nem biztosítható részeken vannak. Néhány kötélgyűrű, ék sor, esetleg néhány friend jól jön.
Nagy-fal
A 22-25 méter magas fal táblamászással indul, majd fokozatosan falba, helyenként áthajlásba megy át. Biztosítás nittekkel, minden út tetején láncos vagy dupla gyűrűs stand.
Szívek-fala
A 25 méteres tagolt fal útjai néhol enyhén törős kőzeten vezetnek. Biztosítás ragasztott „U” pántokkal, nittekkel, néhány útban az első megmászások már betonozott szögei is megtalálhatóak. Pár útban ajánlott ék és friend. Utak tetején láncos, a fal tetején „U” pántos standok, ereszkedő kosszarv.
Pokol-fal
A Szívek-fala alatti falrész változó kőzettel. A biztosítás fix szögekkel, „U” pántokkal, nittekkel. Standok a fal tetején a nagy párkányon. Ereszkedő kosszarv a fal tetejéről.
Északi-fal
Legmagasabb részén az út hossza 30 méter közelében van. Az alsó szakaszok enyhén törősek a felső kompakt táblákkal ellentétben. Biztosítás nagy nitt távolsággal, az utak végén láncos függőstandokkal. A fal szellős, attraktív mászásokat ígér.
Borda
A betonlépcső fölött, jobbra fent találjuk. Jellemzően táblamászás, de előfordul néhány más a fal formavilágából adódó kunszt. Biztosítás - néhány kivételtől eltekintve - nittekkel, fix szögekkel, „U” pántokkal. Fal tetején standok.
Reibung-tábla
A központi falrendszertől jobbra elkülönülve fekszik ez a 22 méter magas enyhe dőlésű tábla. Útjai könnyűek, de szépségük miatt hiba lenne kihagyni mászásukat. A biztosítás fix szögekkel, „U” pántokkal, egy-két helyre pedig nem árt néhány ék. A tetején standok, illetve ereszkedő kosszarv található. Oktatásra kiváló hely.
Hátsó-fal
200 méter széles falsáv, 8-18 méter magas utakkal. Változatos fal, megtalálható itt szinte minden sziklaformáció. Kompakt – sima táblák, izmos tetőáthajlások, technikás falak mellett bőven van könnyedebb mászást kínáló lehetőség is. Biztosítás nittekkel, „U” pántokkal, láncos és ragasztott standok az utak tetején. Az átépítéseknek köszönhetően lélekromboló köztes távolságok már csak nyomokban találhatóak. Itt mászható az ország leghosszabb sziklamászó útja, ami négy kötélhosszon keresztül vezet a fal közepén.